Alakul a föld előkészítése, bár sok minden változott az eredeti elképzelésekhez képest. Továbbra is próbálom tartani magam a permakultúrás alapelvekhez (egészségvédelem, természetvédelem), de tovább olvasgatva és gondolkodva arra jutottam, hogy változtatnom kell az eddigi terveken.

Az első, hogy rá kellett jönnöm, a Gyulai-féle módszer nem a permakultúráról szól. Egy olyan megoldás, aminek az egységnyi talajon való fenntartásához kb. 10 egységnyi hagyományos művelésű talaj terménye szükséges, nem ökológiai. Tudom, hogy Gyulai Iván is a terület „beindításához” használja, és idővel fokozatosan tereli a területet az egyensúly felé, de én ezt nem fogom csinálni. Nem csak környezetvédelmi szempontok miatt, de egyre több helyről olvasom azt is, hogy a szalma nem a megfelelő mulcs, kivonja a nitrogént a talajból, és folyamatosan gondoskodni kell a pótlásról, amihez vagy nagy mennyiségű zöld anyag szükséges, vagy szerves trágya, vagy mesterségesen előállított anyagok. Egyiket sem tekintem ökológiai szemléletű megoldásnak, nem járul hozzá az egyensúly és körforgás elvrendszeréhez. Nyílván kell valami, ami az egészet beindítja, de inkább haladjunk lassan, viszont az elvek mentén.

Továbbá, ha már ökológiai/bio termesztés, szeretnénk ugye teljesen kizárni a vegyszereket a folyamatból. A szalma, amit kapnék, elég nagy eséllyel kapott sokféle permetszert, gyomírtót meg még ki tudja, mit. Ennek a talajba jutását én inkább nem szeretném megkockáztatni (még ha vaklárma is a riadalmam).

Sajnos ha kihagyjuk a nagy mennyiségben rendelkezésre álló ’külsős’ anyagokat, mint pl. a szalma, a ’természetes’ alternatíva nem biztosít akkora mennyiségű anyagot, ami elég lenne a talaj melegen tartására, vagy a tarackok elnyomására. Bár azt már most már látom, hogy minimális mulcsozással is gyönyörűen javul a talajszerkezet, és a talajélet is. Eltelt ugyanis az első 3 hét, és felszedtem az amúgy már meglehetősen elrongyolódott kartont, hogy fényre kerüljön a gyom, és próbát tettem ásóvillával. A talaj már most sokkal porhanyósabb, mint a kert többi részén! Pedig csak a papír volt a földön, itt van két fénykép, talán látszik rajtuk a különbség. A felső kép a nemrégiben egy munkagép által megforgatott, majd magára hagyott talajról készült ásóvillázás után. Az alsó kép pedig a takart talajról.

Amúgy is tervezem, hogy legalább az első mulcsréteg leterítése előtt kicsit fellazítom a talajt ásóvillával. Nem forgatom, csak lazítom. Most, hogy ismét esett, ellenőriztem kézzel a talaj típusát, és nagyon agyagos, az a tipikus gyurmás változat, ebben az esetben kell egy kis segítség a talajéletnek a kezdetekben. Ez szerintem még belefér a permakultúra kereteibe.

Na de térjünk vissza a mulcsozás-kételyhez, nem hagy nyugodni, hogy mi az a megoldás, ami hatékony a talaj feldúsítása szempontjából, de ugyanakkor közel áll a természetes folyamatokhoz.
Lássuk, hogy mik a pro-kontra érvek a vastag és vékony, illetve a szalma és természetes mulcsok között.
(folyamatosan frissítve)

Mélymulcsozás szalmával

Előnyök:

• Melegen tartja a talajt télen is, aktív marad a talajélet
• Folymatosan komposztálódik a talajba, ami ezáltal extrém módon humifikálódik
• Garantált a gyomok féken tartása
• Jobban tartja a nedvességet, mint a vékonyabb mulcs

Hátrányok:

• 60 cm-nél a talaj nem levegőzik megfelelően (gondolom függ a terítés módjától is), penészedik
• Vegyszermaradványok a szalmában
• Nagy mennyiségű kívülről bevitt nitrogén szükséges, különben felborul a C/N egyensúly
• Ökológiai lábnyom (egységnyi terület fedéséhez legalább 10x akkora méretű terület kizsigerelése szükséges, ráadásul a nitrogén pótlása sem megoldható a körforgásból).

 
Mulcsozás természetes forrásból:

Előnyök:

• Kiegyensúlyozott C/N arány
• Ellenőrizhető a vegyszer mentesség
• Kevesebb kívülről bevitt alapanyag

 
Hátrányok:

• Nem áll folyamatosan rendelkezésre, több energiát kell fektetni a beszerzésre
• Télre nehezen lehet annyit összedni, hogy a talajt ne érje fagy

 
A legújabb tervem a következő. Maradok az AB tesztnél, de:

A:
Ahol most teherautóponyva van, marad is. Ki-be takargatom 3-1 hetes ciklusokkal, egészen az első vetésig, ami előtt mulcsozom a talajt. Ide olyan növényeket fogok vetni, amik elejétől bírják a mulcsozást, tehát nem palántákat fogok ültetni,

B:
A Gyulai-féle területet lefedem ugyanúgy kartonnal, de nem szalmát terítek rá, hanem természetes mulcsot. Sajnos az első évben muszáj külső forráshoz nyúlnom, ez valószínűleg erdei lombföld lesz, illetve könnyebben bomló avar, remélhetőleg a szomszédoktól, felaprítva. Ide fogom szórni még a jelenleg hatalmas halmokban álló gally és ág maradványokat (főként bodza), amit szintén felaprítok. Tavasszal aztán mehet rá még komposzt, pótlom a mulcsot, és mehet az ültetés.

Akárhogy is nézzük, a legkényesebb kérdés az egyensúly fenntartása. Józan paraszti ésszel nézve, a kívülről bevitt anyagokra mindig szükség lesz, hiszen mindent nem tud az ember visszaforgatni a földbe, valamit enni is kell. De igyekszem majd az átcsoposrtosítást úgy megoldani, hogy ahol többlet keletkezik, onnan tudjak anyagot vinni.

Van két jó hír is:

A komposzthalom jól meghízott, és beindult a folyamat is, 20-30 cm-re a felszíntől már kellemes meleg van. Amikor új konyhai hulladékot viszek ki, mindig leemelem a felső réteget, hogy az új anyag belülre kerüljön, és akkor mindig megcsodálom a hőt, amit áraszt. Forgatni még nem akarom, várok vele még 1-2 hetet. A túlnedvesedés ellen az esők előtt lefedtem a tárolót lesúlyozott ponyvával, de ez kiváló gunyesznak bizonyult a környék kiterjedt macskapopulációja számára. Remélem nem "komposztvécének" fogják használni.

 
A tavalyelőtt telepített mogyoróbokraim, amiket hátsó sövénynek szántam, és amikről nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar termőre fordulnak, megleptek engem 3 pici mogyoróterméssel. Gondolom már szeptemberben ott voltak, de mivel álmomban sem gondoltam, hogy lesz ilyesmi, csak most vettem észre, hogy lehullottak a levelek. Jövőre már résen leszek.

Sajnos az elmúlt három hét során nem tudtam hozzátenni a naplóhoz, volt ebben utazás is, illetve a múlt héten haladtam ugyan a kertben, de nem volt időm megírni.

Az első dolog, amit az egy hetes távollétem után hazatérve tapasztaltam, az az, hogy ez a kartonos fedés nem nagyon fog működni. Hiába használtam a lehető legnagyobb darabokat, a szél, illetve a mi kis házi ökológiai rendszerünk vadállatai megtették a hatásukat (főként a cicákra gyanakszom, ők ugyanis a jelenlétemben is előszeretettel játszanak a lefektetett lapokkal). A papírok szerte széjjel szóródtak, és visszarendeztem ugyan őket, de még így is, hogy szinte minden nap rá tudok nézni, folyamatos újrarendezést igényelnek. Körbekeríteni nem nagyon akarom, mert azért biztos a szél is közrejátszik, nem tudom mennyi értelme lenne. Ha csak egy napra is fény éri a tarackot, már romlik az esély a kiírtásukra. Mindenesetre kapóra jött egy betonozás után nálunk hagyott teherautó ponyva, úgyhogy kísérletbe kezdtem. A terület felét hagytam kartonnal borítva, továbbra is harcolva az elemekkel és az ökoszisztéma játékos egyedeivel. A másik felére pedig leterítettem a ponyvát, ez tökéletes, és stabil fedést biztosít a talajnak, a 3-1 hetes fedés-kitakarás ciklust is valószínűleg kisebb macerával lehet majd kivitelezni, viszont a végén nem komposztálódik be a talajba (gondolom). Kíváncsi vagyok, hogy a gazölés szempontjából melyik megoldás bizonyul hatékonyabbnak.

A komposztot tovább raktam, hát, hiába csak 1 köbméter, azért kemény meló ezt is összeszedni és megrakni. Alulra folytattam a már 1-2 éve a kert végében korhadó faágak beszecskázását (aprítógép hiányában mélabús metszőollózással), ezek között volt már félig komposztálódott anyag is, nagyon jó lesz alulra. Találtam még szintén régóta a kert végében enyésző szalmát, ez ment a faágakra. Utána „beoltottam” kis komposztált marhatrágyával, ami még az ültetésekből megmaradt, majd jött a zöld anyag. Szerencsére nagy kiterjedésű „csalánföldem” van a telken, ami kitűnő a nitrogéndús anyag halmozásához, illetve más zsenge gaz anyaggal dúsítottam a halom tetejét. Itt is némi komposztált marhatrágyát nyomattam a zöld réteg felénél a halomhoz, miközben két észrevételem is támadt:

1. Mielőtt csalánszedésbe kezdesz, mindenképpen ellenőrizd, hogy nem lukas-e a munkáskesztyűd
2. Sokkal több kedve lesz az embernek a gazoláshoz, ha abban a tudatban végzi, hogy a kigazolt anyag hasznosul

Ennyit sikerült összehoznom az elmúlt 2 hétben.

Ja, illetve a madáretetőt, ami eddig a házunk utcafronti oldalán volt egy fenyőfán, hátravittem egy ringlófára, a majdani kert közelébe. Szokjanak oda a madarak. Itt ismét a cicák vadászösztöne okoz csak némi aggodalmat...

Az esős és egyéb programokban sem szűkölködő hétvége ellenére néhány dolgot sikerült azért megcsinálnom a kertben is. Egyik barátom ellátott egy nagy adag jó minőségű kartonpapírral (megfelelő vastagság, tinta-mentes), így a leendő mélymulcsos konyhakert területén el tudtam végezni a talajtakarást. Ehhez nem kell semmi extra, ahogy a Gyulai Iván-féle filmben is volt, egész egyszerűen le kell takarni megfelelő átfedéssel a gazos, tarackos talajt a kartonokkal, majd 3 hetente 1 hétre leszedni róla, hogy a növények új erőre tudjanak kapni, de ezt már egy korlátozott erőforrásból tehetik csak. Így néhány periódus alatt felélik a tartalékaikat, és elpusztulnak. Nem vagyok biztos benne, hogy ez télen is működni fog, hiszen ilyenkor gondolom még a tarackos gazok is alvási fázisban vannak, de állítólag ezt az egészet ősszel érdemes elkezdeni, hát így teszek én is.

A kartonokról a ragasztószalag csíkokat azért leszedtem, bár nem tervezem, hogy hagyom belekomposztálódni a talajba a kartont, biztos ami biztos eltávolítottam róla mindent, ami káros lehet. Ez aztán jó 2 órával meghosszabbította a műveletet, de ha már biokert, ne legyen ott műanyag. A most beszerzett mennyiség kb. a bevetendő terület felére lett elég, úgyhogy majd még folyt. köv.

A másik, amit sikerült bezsúfolni ebbe a pár órába, kiganéztam a dzsumbujt a kert hátsó sarkában, és összedobtam egy komposztládát EUR raklapokból. A kertnek ez a része eddig arra szolgált, hogy minden zöldhulladékot (lemetszett ágak, fűnyesedék, farönk) ide hajítottam, de nem égettem el semmit. Ennek hála ez a biomassza mostanra nagyon tápanyagdússá tette az alatta lévő talajt, mondhatni felügyelet nélkül is bizonyos mértékben komposztálódott az anyag. Ezt vasvillával és némi elszántsággal félrehúztam, a vadrózsa és komló által beindázott részeket metszőollóval levágtam, és így felszabadítottam egy akkora területet, amin már elfér egy komposztáló konténer és mozogni is lehet körülötte.

A téglakerítés, a cserjék és egy fiatal cseresznyefa-legény majd gondoskodik a félárnyékról, a talajfelszínt pedig lepucoltam annyira, hogy a leendő biomassza érinktezhessen a talajélettel. Bíztató volt látni, hogy a földet megkaparászva már most hemzsegett a talaj a gilisztáktól és százlábúaktól. találtam picike gombákat is, és miniatűr csigaházakat. Szóval él a talaj! :)

A komposztáláshoz a legegyszerűbb konténert választottam, raklapokat szögeltem össze három oldalról, ajtónak pedig odateszek majd egy könnyebb léces elemet. Így az alapterület kb 1 négyzetméter, a magassága pedig 80 cm. Ez még nem elég a komposztálódás megindulásához, de ha felpúpozom a benne lévő anyagot, talán eléri a szükséges 1 köbmétert.

Sajnos megpakolni nem tudtam még, mert közben eleredt az eső, és nedvesen nem szabad felhalmozni az anyagot a rothadás veszélye miatt. Ki tudja, meddig kell várni, hogy meg tudjam tölteni.

Sebaj, addig is lesz mire használni, a cicának kifejezetten tetszik:

Mai bejegyzésemben először egy kis motiváció. Pontosabban riogatás. Miért is jó, ha az ember megtermeli magának a napi betevőt, vagy legalábbis annak minél nagyobb hányadát?

Több nemzetközi tanulmány, köztük az ausztrál John Crawford kutatása is arra a konklúzióra jutott, hogy bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, a jelenleg rendelkezésre álló termőföld 80%-a pedig már károsodott. A hagyományos mezőgazdaság hatására a termőföld 17-szer gyorsabban pusztul, mint ahogy természetes körülmények között fejlődni tudna. Ez annyit tesz, hogy tartalékainkat fokozatosan feléljük, és előbb utóbb nem lesz hol termelnünk az élelmiszert. Legalábbis a természetes élelmiszert... Ha így folytatjuk, 2 generációra elegendő termőtalajunk maradt, szerte a bolygón. Mit fog ez eredményezni?

A kísérlet leírása:

Adott egy harmincas éveit, és a budapesti üzleti élet igáját taposó, de vidéken élő alany, illetve egy középhegységi zsákfalu egyik kertesházának jó régóta nem művelt zöldterülete.
Az alanynak régóta szúrja a szemét két dolog:

• egyrészről, hogy féltve óvott egészsége nagyban függ azoktól az élelmiszerektől, amelyeket innen-onnan beszerez – elfoglalt emberként főleg a leggyorsabb és legegyszerűbb úton, azaz különböző szupermarketekből, esetleg zöldségestől, hentestől. Ezek azonban javarészt ipari úton, vagy a nagyüzemi mezőgazdaság által előállított termékek, és ezek szervezetre gyakorolt hatását a legtöbb forrás károsnak ítéli meg.
• másrészről, hogy a fenti, ún. „hagyományos” mezőgazdaság, illetve a mezőgazdasági/élelmiszeripari termékek későbbi disztribúciója alapjaiban környezetromboló hatású. A termesztés ezen módja kizsigereli a termőföldet, a növényvédőszerek szennyezik a talajt és a levegőt, a szállítás pedig hozzájárul a légkör CO2 koncentrációjának növekedéséhez, ami a legújabb kutatások szerint már szinte teljes bizonyossággal hozzájárul a klímaváltozáshoz.
  
  

Kézenfekvőnek tűnik belefogni egy olyan, akár hobbiként is űzhető kertművelésbe, ami legalább részben hozzájárul a család élelmiszerszükségletének kielégítéséhez. Adott egy jó minőségű, és sokáig érintetlen termőföld (a házat olyan tulajtól vették, aki előtte évekig hozzá sem nyúlt a kerthez, de előtte is vegyszermentesen gazdálkodott), és adott az igény, hogy valamit kezdjenek vele. Egyetlen dolog nem adott, pontosabban szűkös, ez pedig az idő.

A jó hír, hogy van egy módszer, amivel állítólag két legyet lehet leütni egy csapásra: környezetkímélő, mert az ember beavatkozásától mentes ökológiai rendszereket modellezi, és időkímélő, mert pont az előbbi miatt kevesebb beavatkozást, ezáltal kevesebb munkát igényel. Bár az alanynak van egy olyan érzése, hogy ez azért nem teljesen így van, inkább csak más jellegű feladatokról van szó, de hát a kísérlet pont azért kísérlet, hogy az ilyenekre fény derüljön.

A módszer neve, egyben kísérletünk tárgya: a permakultúra.

A témában való jártasság kialakításának első lépcsője, azaz az utánaolvasás javarészt megtörtént, így itt az idő a következő lépésnek. Az alany igyekszik majd értékes szabadidejének egy jó részét egy a permakultúra alapvető szabályait alkalmazó konyhakert létesítésére, kisebb részét pedig a kísérleti tapasztalatok lejegyzésére és kielemzésére fordítani. Ennek publikált, lényegi tartalmú változata jelen elektronikus napló.